Az Atomerőmű KSC Szekszárd szerda este hazai pályán megkezdi az Euroliga-selejtező párharcot a francia ESBVA-LM ellen. A fél hétkor kezdődő találkozót a DIGI Sport 1 élőben közvetíti.

Fontos bajnoki győzelmet aratott szombaton az Atomerőmű KSC Szekszárd a Ludovika Arénában, ahol 54-61-re múlta felül az NKE-Csata együttesét. Bár az NB1-újonc elleni találkozót sokan sima győzelemnek könyvelték el, a fővárosiak ismét megmutatták, hogy az előszezonban mutatott jó forma nem a véletlen műve és igen komoly meglepetésekre lehetnek idén képesek.

Az Abby Bishop és Studer Zsuzsa nélkül felálló KSC ezúttal is felemás képet mutatott, hiszen noha a támadójáték akadozott – a PEAC elleni meccshez hasonlóan a triplázás gyengén ment (14,3 %) és sok volt az eladott labda is (18) -, a védekezés jól működött, hiszen Theodoreán Alexandráék ismét hatvan pont alatt tartották ellenfelüket. A győzelem első számú sikerkovácsa Gereben Lívia volt, aki remek mezőnymutatóval elért 18 pontja mellé leszedett 7 lepattanót, kiosztott 5 gólpasszt és jegyzett 1 dobásblokkolást is.

Ahogy az évad előtt Djokics Zseljko vezetőedző is elmondta, egy szezon eleji Euroliga-selejtezőre nem egyszerű a felkészülés, hiszen amellett, hogy – a bajnoki riválisokkal ellentétben – március-április helyett már októberre csúcsformába kell hozni a csapatot, a szeptemberben érkező légiósok beépítésére is kevesebb idő marad az optimálisnál. A csapat a “nehézségek” ellenére hozta az eddigi tétmérkőzéseit és továbbra is gőzerővel készül története második nemzetközi kupaszereplésére, amely a Lille esetleges legyőzésével akár az Euroliga-részvétel is lehet. A bravúrhoz most is óriási szükség lesz a fantasztikus szurkolók támogatására, ezért kérjük, aki teheti, az mindenképpen a helyszínen, fehér felsőruházatban szurkoljon majd a lányoknak.

A Entente Sportive Basket Villeneuve d’Ascq Lille Métropole (ESBVA-LM) együttese hazája bajnokságában az alapszakaszt a harmadik, a rájátszást pedig – a Basket Landes 2-0-ás összesítésű búcsúztatásával – az ötödik helyen zárta. A franciák a nemzetközi kupaszereplést az Euroliga csoportkörében kezdték, ami után az Európa-kupa következett. Az EK-ban a legjobb nyolc közé jutottak, ahol végül az előző körben a KSC-t kiejtő török Hatay BB ellen kellett fejet hajtaniuk. A Szekszárd új nyári igazolása, Nevena Jovanovics igencsak jól ismerheti soron következő ellenfelünket, hiszen tavaly még a Lille színeiben pattogtatott.

A gallok játékoskeretéből nem először érkezik Szekszárdra a német Romy Bär, aki tavaly még a Montpellier színeiben játszott ellenünk Euroliga-selejtezőt, illetve az amerikai Shante Evans, aki a 2015-ös Sió Kupáról a Sepsiszentgyörgy együtteséből lehet ismerős. Rajtuk kívül új nyári igazolás a Lille-ben az amerikai Angie Bjorklund, a francia Christelle Diallo és Magali Mendy is. A tavalyi csapatból továbbra is Villeneuve d’Ascq-ot erősíti a francia Virginie Brémont, Johanne Gomis, Héléne Jakovljevic és Laetitia Kamba, valamint a szenegáli születésű Mame-Marie Sy-Diop is. Frédéric Dusart vezetőedző egy fizikálisan roppant erős és igen rutinos csapatot irányíthat – a tíz Szekszárdra érkező játékos átlagmagassága 183,2 cm, átlagos életkora pedig 28,6 év. Az ESBVA-LM október 13-án kezdi meg a 2018/2019-es francia pontvadászatot, így az egyelőre kérdéses, hogyan sikerült beépíteniük az új igazolásokat.

A szerdai KSC-Lille találkozó (vezeti: Szergej Mihajlov (orosz), Josip Jurcevic (horvát), Alexandra Stan (román)) fél hétkor kezdődik a Szekszárd Városi Sportcsarnokban. A mérkőzést a DIGI Sport 1 élőben közvetíti 18:15-ös kezdéssel, de a tévé adását minden bizonnyal az Euroliga hivatalos honlapjának YouTube-csatornája is átveszi majd.
Az Euroliga selejtező párharcai közül az orosz Nagyezsda hétfőn két pontos győzelmet (58-60) aratott Mersinben, a török Cukorova Basketbol otthonában. A görög Olimpiakosz és a lengyel Wisla CANPACK Krakow, illetve a lett TTT Riga és az olasz Reyer Venezia párharcainak nyitó mérkőzéseit kedden este játsszák.