Az Atomerőmű KSC Szekszárd a tavalyi csapat gerincét együtt tartva két új légióssal vág neki a következő szezonnak.

Mozgalmas heteken van túl a KSC vezetősége, hiszen az elmúlt időszakban gőzerővel dolgozott a következő évi csapat összeállításán. A változások ezúttal nemcsak a játékoskeretet, hanem a szakmai stáb összetételét is érintették.

Két év után távozik Szekszárdról Maljkovics Borisz másodedző, akinek a szerződése idén nyáron lejár. Bár a felek nem folytatják a közös munkát, a klubvezetés messzemenőkig elégedett volt a szakemberrel és sok sikert kíván neki a további pályafutásához. A háttér stábból távozik még Heizler János fizioterapeuta és Fekete Krisztián gyúró, továbbá Jánossy Csaba erőnléti edző is, aki a jövőben kizárólag az utánpótlás szakágban fog dolgozni. A klub ezúton is köszönetét fejezi ki az NB1-es csapattól távozó stábtagoknak, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az elmúlt években elért klubtörténeti sikerekből.

A játékoskeret összeállításánál idén is az állandóság volt az elsődleges prioritás, így a magyar magot alkotó játékosokkal már korábban sikerült megállapodni a folytatásról. Ennek értelmében jövőre is KSC játékos lesz Bálint Réka, Gereben Lívia, Kiss Virág, Pop Annamária, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Theodoreán Alexandra és Vincze Nikolett. A következő szezonban ugyanakkor már nem lesz a csapattal Mansaré Manty, aki 2015 után visszatér Győrbe. Mantynak ezúton is köszönjük a négy és fél évi szolgálatait, és az olyan felejthetetlen pillanatokat, mint a tavalyi rájátszásban Zalaegerszegen szerzett győztes bravúrkosarát.

Bár a vezetőség a tavalyi légiósok közül Frida Eldebrinktől és Abby Bishoptól is végleg elköszönt, a szezon közben igazolt és a rájátszásban igen jól teljesítő Ivana Dojkicot újabb egy évre marasztalta. A fiatal horvát játékos mellett ismét kék-fehér színekben fog szerepelni a csupaszív játékos és közönségkedvenc amerikai Erica McCall, aki a WNBA küzdelmei után immáron a harmadik (!) európai szezonját fogja megkezdeni a KSC-nél.

Az eligazolt Abby és Frida helyére Djokics Zseljko vezetőedzőnek két új légióst kell majd beépítenie.

A 26 éves amerikai Tyaunna Marshall ismerős lehet a szekszárdi szurkolók számára, hiszen a Sepsiszentgyörgy színeiben már többször pályára lépett a Sió Kupán. A 175 centi magas hátvéd-bedobó a Maryland állambeli Upper Marlboro városában született és a helyi Seton High School középiskolában kezdte bontogatni a szárnyait. A neves Georgia Tech egyetemen töltött négy év után Ty-t a New York Liberty draftolta, de a WNBA-ben végül csak az előszezonban lépett pályára. Európai karrierjének nagy részét Erdélyben töltötte, ahol a Sepsivel háromszoros román bajnok és kupagyőztes lett. A játékos a 2018/2019-es szezonban Olaszországban szerepelt, ahol az általa vezetett San Martino a bajnoki elődöntőben igencsak megnehezítette az éllovas Familia Schio dolgát. Tyaunna-t a szezon végén beválasztották az olasz bajnokság All-Star csapatába.

A török Ankarából érkező 32 éves szlovák válogatott Marie Ruzicková feladata a palánk alatti játék megerősítése lesz. 190 centis középjátékos Trencsén született, profi pályafutását pedig – egy évnyi zalaegerszegi kitérőtől eltekintve – Kassán kezdte, ahol igen fiatalon belekóstolhatott az Euroliga küzdelmeibe. A rutinos szlovák center pályafutása során megfordult Olaszországban, Franciaországban és Törökországban is, az olasz Venezia játékosaként pedig rendszeres résztvevője volt az Európa-kupának.

A 2019/2020-as NB1-es játékoskeretet a kadett országos bajnokcsapatból felkerülő Andi Hanna, Holcz Rebeka, Miklós Melinda és Renczes Rebeka, valamint a Székesfehérvárról érkező, 185 centi magas, 16 éves Horváth Dóra teszi majd teljessé. A Pop Annamária és Vincze Nikolett mellé felkerülő fiatalok számára a soron következő szezon nemcsak az U20-as szabály miatti élvonalbeli játéklehetőség miatt kínál hatalmas lehetőséget, hanem mert a KSC csapatot kíván indítani az Amatőr Nemzeti Bajnokságban is az utánpótlás korú játékosok minél több játéklehetőségének biztosítása érdekében.

– Bár a rájátszás kissé keserű szájízt hagyott maga után, az elmúlt szezonban számos olyan nagyszerű eredményt (Magyar Kupa ezüstérem, Európa-kupa negyeddöntő) értünk el, amire érdemben lehet a jövőben építeni – nyilatkozta honlapunknak Szabó Gergő. – Bízunk benne, hogy az új játékosok könnyen beilleszkednek Djokics Zseljko rendszerébe, és a több éve együtt játszó csapatunkkal újra versenyben tudunk majd lenni mind a hazai bajnokságban, mind a nemzetközi porondon. Látva a rivális csapatok helyenként egészen elképesztő mennyiségű és minőségű igazolásait, még inkább eltökéltté váltunk abban, hogy idén tudatosan nagy teret nyissunk a tehetséges fiataljainknak számára, akik az U16-os bajnokság megnyerésével már az ajtón kopogtatnak. Hiszünk benne, hogy megfelelő játéklehetőség biztosításával fiatal játékosaink olyan nagyszerű karrier elé nézhetnek, mint a saját nevelésű Bálint Réka vagy Studer Ágnes – tette hozzá az ügyvezető elnök.

Tyaunna Marshall egyéni statisztikák
Évad Csapat Versenysor Életkor Mérk. Perc Pont Lep. VAL
2018/2019 Fila San Martino di Lupari (ITA) bajnokság 25 29 29,8 15,1 5,8 17,2
2017/2018 ACS Sepsi SIC (ROU) bajnokság 24 28 27,1 15,8 6,0 21,0
Európa-kupa 8 34,5 17,8 7,6 13,6
2016/2017 ACS Sepsi SIC (ROU) bajnokság 23 35 32,2 18,5 6,6 20,3
2015/2016 ACS Sepsi SIC (ROU) bajnokság 22 27 27,2 12,8 5,8 14,7
2014/2015 ACS Sepsi SIC (ROU) bajnokság 21 18 26,4 12,1 6,4 11,5
Pallacanestro Vigarano (ITA) bajnokság 12 27,4 13,1 5,3 11,5
2013/2014 Georgia Tech (USA) NCAA 20 31 19,6 7,6
2012/2013 Georgia Tech (USA) NCAA 19 30 32,1 18,1 8,4
2011/2012 Georgia Tech (USA) NCAA 18 35 28,8 14,4 6,2
2010/2011 Georgia Tech (USA) NCAA 17 35 26,5 13,6 4,2

 

Marie Ruzicková egyéni statisztikák
Évad Csapat Versenysor Életkor Mérk. Perc Pont Lep. VAL
2018/2019 OGM Ormanspor (TUR) bajnokság 31 28 25,1 11,5 5,8 12,3
Európa-kupa 10 30,1 10,0 7,4 7,5
2017/2018 Umana Reyer Venezia (ITA) bajnokság 30 26 26,8 9,2 7,3 11,2
Európa-kupa 16 23,5 9,9 6,6 12,3
2016/2017 Umana Reyer Venezia (ITA) bajnokság 29 27 27,9 9,8 8,1 11,8
Európa-kupa 10 31,8 15,2 8,9 17,9
2015/2016 Umana Reyer Venezia (ITA) bajnokság 28 30 30,6 12,8 7,9 15,1
Európa-kupa 10 31,0 11,7 9,9 12,6
2014/2015 Umana Venezia (ITA) bajnokság 27 30 30,3 13,9 7,1 15,8
Adria-liga 14 21,5 10,0 5,9 14,1
2013/2014 Umana Venezia (ITA) bajnokság 26 18 32,6 15,4 7,8 16,8
2012/2013 Gesam Gas Lucca (ITA) bajnokság 25 27 29,9 12,7 7,2 13,4
2011/2012 Le Mura Lucca (ITA) bajnokság 24 29 20,7 8,7 5,0 8,4
2010/2011 Perpignan Basket (FRA) bajnokság 23 30 35,0 15,4 9,5 18,9
2009/2010 Challes-les-Eaux Basket (FRA) bajnokság 22 24 16,8 4,1 2,3
2008/2009 ACP Livorno (ITA) bajnokság 21 29 19,2 6,9 4,6
2007/2008 New Wash Montigarda (ITA) bajnokság 20 22 8,9 5,0
2006/2007 K Cero VODS Kosice (SVK) bajnokság 19 34 8,6 4,1
Európa-kupa 10 10,5 3,6 2,1
2005/2006 K Cero ICP Kosice (SVK) bajnokság 18 27 9,8 5,0
Euroliga 10 22,3 5,4 5,5