Az Atomerőmű KSC Szekszárd hétfő délután sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános edzéssel kezdte meg a felkészülést a 2019/2020-as szezonra.

Szabó Noémi szakmai igazgató a sajtótájékoztatót az idei csapat bemutatásával kezdte. Elmondta, hogy bár a májusban leukémiával diagnosztizált Gereben Lívia már két kemoterápián is túl van és jelenleg otthonában tartózkodik, a további kezelések miatt biztosan kihagyja a 2019/2020-as szezont. Livi daganatos betegsége nemcsak emberileg viselte meg az egész klubot, de a kiesése sportszakmai szempontból is komoly veszteséget jelent, hiszen idén a csapat összeállításakor a Szekszárdon az egyik legjobb magyar bedobóvá váló játékos lett volna az első számú U20-as választás. (A versenyszabályok értelmében az alapszakasz mérkőzések első félidejében egy húsz év alatti játékosnak végig a pályán kell lennie). Livi pótlását a szakvezetés – új igazolások helyett – saját nevelésű fiatalokkal tervezi megoldani.

A KSC tizenhat fős, roppant fiatal kerettel vág neki az új szezonnak. Az alapozást nyolcan, Bálint Réka, Kiss Virág, Studer Ágnes, Studer Zsuzsa, Theodoreán Alexandra és Vincze Nikolett, valamint az NB1-es csapathoz idén felkerülő Andi Hanna és Holcz Rebeka kezdték meg. Szintén a csapat tagja lesz a tavaly bajnoki címet nyerő kadett együttes két húzóembere, Miklós Melinda és Renczes Rebeka, akik jelenleg még az U16-os válogatottal készülnek. Rövidesen csatlakozik még a kerethez a nyáron igazolt 16 éves Horváth Dóra, illetve a jelenleg még otthon lévő Pop Anamaria.
A légiósok közül a két új igazolás, az amerikai Tyaunna Marshall és a szlovák Marie Ruzicková, valamint a nyáron szerződést hosszabbító horvát Ivana Dojkic vasárnap érkeznek meg Szekszárdra, ahol az orvosi vizsgálatokat követően a tervek szerint szerdán kezdik meg a közös edzéseket. A közönségkedvenc amerikai Erica McCall ugyanakkor a WNBA szezon miatt várhatóan csak szeptember közepén vagy második felében fog befutni Magyarországra.

A játékoskeret ismertetése után Szabó Gergő ügyvezető elnök mutatta be a megújult a szakmai stábot. Djokics Zseljko vezetőedző munkáját idén Pásztori István fogja másodedzőként segíteni, aki emellett továbbra is ellátja a videó elemzői feladatokat. Izidora Vasziljevics személyében ebben a szezonban egy szerb szakember felel a csapat erőnlétért, míg a fizioterápiai és gyúrói feladatokat az újonnan érkező Takács Krisztina, valamint a tavalyi stábból maradó Fekete Krisztián együttesen fogja ellátni.

A csapat a felkészülés első négy hetében Szekszárdon fog dolgozni és itt fogja lejátszani első felkészülési mérkőzését is: Theodoreán Alexandráék 2019. augusztus 29-én a PEAC-Pécs együttesét fogadják majd a Szekszárd Városi Sportcsarnokban. A keret szeptember 2-án útnak indul a szlovéniai Roglába, ahol öt napig magaslati körülmények között fog készülni. Itt a csapat szeptember 6-án a helyi ZKK Konjice együttesével játszik edzőmeccset. A találkozó után két nappal a társaság Horvátországba utazik tovább, ahol – az edzések mellett – szintén egy felkészülési mérkőzés vár Bálint Rékáékra: Porecben szeptember 10-én az orosz Jenyiszej Krasznojarszk lesz az ellenfél. A külföldi túra szeptember 12-én ér véget, mivel a csapat másnap már a zalaegerszegi Göcsej Kupán fog pályára lépni. A szeptember 13-15. között rendezett három napos tornán a jelenlegi állás szerint a KSC-n kívül a házigazda ZTE, illetve a Győr és a szlovén Celje lesznek még résztvevők. Az előszezon a jubileumi 50. Sió Kupával fog zárulni, ami – egy, a Sportcsarnokban lekötött és elmozdíthatatlannak bizonyuló karate rendezvény miatt – némiképp szokatlan időpontban, szeptember 19-20-án, csütörtökön és pénteken kerül majd lebonyolításra. A tornára a BEAC, a Csata és a Sepsiszentgyörgy csapatai fogadták el klubunk meghívását. A bajnoki szezon szeptember 28-án hazai pályán a ZTE ellen kezdődik meg.
Szabó Gergő hozzátette, hogy a csapat a nemzetközi színtéren még a korábbi éveknél is jobb teljesítményt szeretne nyújtani. Bár az Európa-kupa csoportkörének sorsolása igencsak kedvező volt, a német Herne és Keltern, valamint a belga Sint-Katelijne-Waver együttesét is komolyan kell venni.

A csapat teljes 2019/2020. évi menetrendje már megtekinthető honlapunkon.

A nyáron Európa-bajnokságon szereplő Studer Ágnes, valamint a 3x3 Világbajnokságon ezüstérmet szerző Theodoreán Alexandra egyaránt elmondta, hogy kipihenten, jó hangulatban és rendkívül motiváltan várják az új szezont, ahol nemcsak önmagukért és a szurkolókért, de Gereben Líviáért is küzdeni akarnak.