A 28 éves center két éves szerződéshosszabbítást írt alá az Atomerőmű KSC Szekszárdhoz.

A szerb és magyar állampolgársággal egyaránt rendelkező Krnjics Szara a 2017/2018-as szezonban mutatkozott be Szekszárdon, ahol rögtön Magyar Kupa arany- és bajnoki ezüstérmet szerzett. Egy évnyi győri kitérő után tavaly év közben csatlakozott újra Djokics Zseljko csapatához, ahol 15 bajnoki meccsen 18,7 játékperc alatt 9,2 pontot és 5,8 lepattanót átlagolt. Az Európa-kupában szintén jól teljesített, hiszen négy találkozón 22,6 perc alatt 10,8 pontot és 5,3 lepattanót tett be a közösbe, míg a Magyar Kupa döntő három összecsapásán 23,7 perc alatt 10,0 pont és 5,7 lepattanó volt a mérlege.

– “Sárival” való szerződéskötés fontos mozzanata volt a koronavírus-járvány miatt ideje korán kezdődött nyári szünetnek, hiszen elégedettek voltunk a teljesítményével, és marasztalni akartuk. Rutinjának köszönhetően sokszor tudott a csapat vezéregyénisége lenni, magabiztosságot és ponterősséget kölcsönzött a csapatnak. Az új megállapodásnak köszönhetően a következő két évben is számíthatunk rá, így reményeink szerint a palánkok alatt továbbra is ütőképesek tudunk maradni – nyilatkozta honlapunknak Szabó Gergő ügyvezető elnök.

A jövő évi játékoskerettel kapcsolatban hamarosan újabb hírekkel jelentkezünk.

Kép: Jantner Zsolt