Hétfőn újra edzésbe állt a csapat, erről és még sok más érdekességről beszélgettünk vezetőedzőnkkel, Djokics Zseljkóval, aki saját bőrén is érzi, milyen nehéz újra munkába állni.

Hogy vagy? Mennyire viselt meg a koronavírus?

Már jól vagyok, de a három, karanténban töltött hét elég szörnyű volt, nehezen viseltem. Nyilván a frontvonalban voltunk, de reméltem, minket elkerül a vírus, s ezért a stáb és a játékosok is mindent elkövettek, betartottuk a szabályokat, senki nem járt rendezvényekre, étterembe, csak a családdal és egymással érintkeztünk, mégis szinte mindenki elkapta.

Szinte?

Tudomásom szerint Theodoreán Alexandra és Bálint Réka, valamint a fiatalok nem, de az is lehet, hogy ők már korábban átestek rajta, tünetmentesen.

Hétfőn elkezdtétek az edzéseket, mesélj, milyen volt!

Én boldogan és tettre készen mentem az edzésre, de aztán azzal szembesültem, hogy gyászos a hangulat a csarnokban, többen sírnak, így tudtam meg, hogy Lala (Marosi Lajos, a szerk.) elhunyt. Borzasztóan sajnálom és engem is megviselt, ő egy olyan drukker volt, aki szinte a klubhoz tartozott, szörnyű, ami történt.

Milyenek a tréningek?

Studer Ágnest és Erika McCallt keményebben érintette a betegség, közepes erősségű tüneteik voltak, az ő felépítésük óvatosabban történik, mint a többieké, mert sajnos eléggé leépültek. Az edzések furcsák, mert a karantén és a betegség után minden játékos sokat gyengült. Aggódok kicsit, mert már az egyetemen azt tanultam, az élsportban soha nem szabad hirtelen abbahagyni a megterhelést, edzést, ezért is alapozás, versenyzés és ezután az átmeneti időszak. A hirtelen leállás egészségügyileg sok problémát okozhat. Vegyük például Ágicát, aki 21 napig egy 50 négyzetméteres lakásban élt, alig mozgott… Szóval veszélyes dolog, amit most csinálunk, ha nem vagyunk elég felkészültek és óvatosak. Olyan ez, mint amikor az ember autót vezet és beér a ködbe: mész tovább, de nem látsz messzire.

Mi az, amire konkrétan figyelni kell?

Állandóan vizsgáljuk a játékosokat, vérvétellel, a szív, a tüdő működését, ellenőrizzük az enzimeket. Szerencsére eddig nem volt gond, hétfőn lesz még terhelési EKG és monitoring program. Mindenkinél elvégezzük az állóképesség vizsgálatot, s elég fura eredmények születnek. A koronavírusossal megfertőződött  játékosoknak nagyon hamar felmegy a pulzusa, aki tünetmentes és nem kapta el, azoknak feleannyira. Kevés edző beszél erről, pedig nagyon veszélyes sietni a terheléssel.

Hogyan tréningeztetek a héten?

Szinte újra kellett kezdeni, az alapoknál, egyelőre kontakt nélküli, óvatos edzéseket tartottunk, mintha alapoznánk nyáron, időnként még talán annál is lazábban. A

jövő héten már remélhetőleg kosárlabdaspecifikus mozgásokat is csinálhatunk, mert azt követő hétvégén elkezdődnek a meccsek, szerda-szombat ritmusban. A szakmai stáb a jó felkészítésre koncentrál, ne legyen betegség és sérülés.

Öt győzelem és egy vereség az eddigi a csapat mérlege az NB I-ben, erről mi a véleményed?    

Az eredménnyel elégedett lehetek, a játékkal nem. Azt tudtuk a szezon előtt, hogy  alkalmazkodni kell majd a különleges, vírus miatti helyzethez. Engem idegesített, hogy kevés edzőmeccs után kezdtük a bajnokságot, s jelenleg messze vagyunk attól, hogy a védekezésünk összeálljon. A hat meccsen átlagban 66 pontot kaptunk, ami több, mint a célunk, mert az 60 alatt van. Az öt az öt elleni játékban akadozik a védekezésünk, hiába alkalmazunk nyomást a labdás játékoson, a gyenge oldali besegítéssel és a többiek mozgásának lekövetésével van problémánk, mert nem jutottunk még el oda, hogy a parketten lévő játékosaink mind az öten egyformán játsszanak. Sok könnyű gólt kaptunk, a pick and roll-okból sok kosarat kapunk, ami a mostani kosárlabda alapjátéka.

Mikor játszunk újra tétmeccset?

A tervek szerint november 28-án a PINKK ellen, aztán decemberben nyolc meccsünk lesz és ha nem kell újra halasztani, akkor utolérjük magunkat januárban. Amikor is egyébként elkezdődik az Európa-kupa, s úgy hallottuk, buborékban lesznek a csoportok, ahogy az Euroligában. De persze a lényeg, hogy játsszunk.

Sokan megfogalmazták már, de te vajon is egyetértesz-e azzal, hogy ennek a szezonnak nem feltétlenül az eredményekről kell szólnia?

A szövetség elnöke, Szalay Ferenc is hasonlóan nyilatkozott, vagyis hogy ne eredménycentrikus legyen ez az idény. Bevallom, ezt nehéz elfogadni, mert a versenysport alapja, hogy nyerni akarsz. A tömegsportban is győzni akarsz, de ott nyilván nem az eredmény a legfontosabb. Az én edzői ars poeticám is  eredményorientált, mert úgy vélem, soha nem lesz élsportoló abból, aki nem nyer, és az önbizalmat sem tudja megszerezi sikerek nélkül. Őszintén persze ezt el kell fogadni és egyetértek, mert amíg nem lesz újra régi a világ, addig tényleg nem lehet görcsösen a legjobb eredményért hajtani, főleg úgy, hogy szurkolók sincsenek. Amikor jön a meccs, én győzni akarok, de tudom, az egészség a legfontosabb. Mondom is nap mint nap a játékosoknak, hogy többet foglalkozzanak most magukkal, hosszabban nyújtsanak, több vitamint szedjenek, több időt szakítsanak a felkészülésre. A Szekszárd az előző évek eredményei alapján idén is jó eredményt szeretne elérni, ezért dolgozunk ebben a nehéz helyzetben.

„As if we are driving a car in the fog…”

Our team started to practice again on Monday, that was one of our many talking points with coach Djokic Zeljko, who, as most our players, also cought Covid-19.

How are you? Tell us your experiment on the virus that changed our everdyday life.  

I«m fine now. But I felt worn and hammered after spending three weeks in quarantine. I was hoping that if we took care of ourselves and follow the regulations then we can outsmart the virus… But no, sadly almost the whole crew and squad got infected.

Almost?

I learnt that apart from the youth players Alexandra Theodorean and Reka Balint avoided it, or went through it earlier without any symptoms, maybe in the summer.

The team started practicing on Monday, tell us about it!

You know, that is a weird story, I just arrived to the gym with high morale and eager to work again when I bumped into some of our club members who were sad and crying. I did not know what happened, then I was told that one of our best and most committed supporter, Lala (Lajos Marosi) had passed away. I felt terrible, so as everyone who knew him, it is a great loss to our organization.

What sort of program have the team been doing in the first week?

It is like a first week after the summer, we begin from the basics… Physically almost everybody is degraded, specially Agnes Studer and Erika McCall, whom provided medium strong symptoms. So we got to start from the beginning and have to be very careful. It is highly dangerous when a professional athlete suddenly stops practicing, you got to be wary of how to start again. Our situation is like when you are driving a car into a fog: you slow down, keep going but don«t have a clue what is coming.

What is most important thing that you have to keep in mind?

We are monitoring the players medically, testing them, their blood pressure, heart functions and how they respond to physical exertion. Those who were affected with Covid-19 are got weak, and their pulse-rate goes up high quickly. It is a scary situation to be in and we have to be extremely cautious.

What can you practice then?

Elementary things, drills without cantact. There were no high tempo tasks, jast basics. Hopefully from next week we can focus on more specific, basketball staff. We start playing games at the end of next week, so we got to get ready for the championship rythm, I mean two matches in a week. But health comes first, we take no risks at all.

So far the team recorded five wins and one loss. Are you satisfied with that?    

Yes, resultwise. But not with the defence, because we conceeded 66 points per game which is too much. Our goal is to keep our opponents under 60 points. We have to be  better with defending the player on the ball, closing in on the weak-side and reacting to the other movements. Our pick and roll defence did not work well so far, which, franlky, upsets me.

When do we play our next game?

On the 28th of November against PINKK, then we play eight more matches in December. Hopefully we don«t have to postpone more games, so we can catch up with the schedule in January. After that, we start playing in the Eurocup, and according to rumours, we go into a bubble, just as the Euroleague teams. The most important thing is being able to play and stay healthy.

Everybody keeps saying that this season must not be result oriented because of the pandemic. Do you agree?

Yeah, Ferenc Szalai, president of the Hungarian Association said something similar recently, but I must confess that I have problems to think likewise. When you are a professional athlete, your aim is to win, that is the base of the professional sport. My coaching philosophy is to get results, that is the way you teach and train players to be best at what they are doing. If you don«t win, you cannot be satisfied, you cannot get the confidence out of defeats. When we play a game, I want to win. Ok, I know it is the right approach now that Covid-19 turned the world upside down, and health is more important than winning. That is why I tell my players to take care themselves, take more vitamins, concentrate more on themselves than anytime before. In the last couple of years Szekszard recorded historical wins, got good results, so we try to keep this level in these tough times as well, that is what we are working for.