Véget értek a találgatások, a szurkolóknak nem kell tovább a zuhanyhíradót figyelniük, ugyanis klubunk vezetősége meghozta a döntést arról, kik azok a játékosok, akikkel az Atomerőmű KSC Szekszárd nekivág a 2021–2022-es szezonnak.

Az előző idényt Európa-kupa és Magyar Kupa bronzéremmel, valamint bajnoki ezüstéremmel záró együttesünk magasra tette a lécet, ám klubunk továbbra is a fejlődés és előrelépés érdekében építkezik, ez látható a következő szezonra összeállított keret alapján is – erről Szabó Gergő ügyvezető számolt be.

„A megszokottnál kicsit később sikerült összeállítani a következő szezonra a keretet – vágott bele Szabó Gergő. – Nehezítette a dolgunkat az Euroliga selejtezőjének időpontja, ami jóval korábban esedékes a korábbiakhoz képest, szeptember 15-22-én lesznek a mérkőzések. Így a WNBA-ban szereplő játékosokra nem lehet számítani, hiszen ők csak később, októberben tudnának csatlakozni. Vannak távozóink, de a csapat gerincét együtt tartottuk. Régóta tervezzük, hogy egyes posztra Studer Ágnes mellé szerződtetünk egy olyan játékost, aki tudja őt tehermentesíteni, vagy vele együtt irányítani az együttest. Ezért döntöttünk az előző szezonban a lengyel Polkowicénél játszó, 28 éves amerikai Aaryn Ellenberg mellett. A Csatából igazoltuk Mányoky Rékát, aki az egyik legnagyobb fiatal magyar tehetség, még csak 19 éves. Kétségkívül a legnagyobb igazolásnak Nikolina Milics ígérkezik, aki idén Euroliga-döntőt játszott a spanyol Salamancával, s akinek játékstílusa, habitusa reményeink szerint jól illeszkedik majd Djokics Zseljko vezetőedző koncepciójába. Természetesen Erica McCall-ról sem szeretnénk lemondani, tárgyalásban állunk vele, az ő esete azért speciális, hiszen a WNBA-ben játszik, s az amerikai liga után valószínűleg a térdén egy kisebb műtéti beavatkozásra is szükség lesz, de mindkét fél azon dolgozik, hogy az egyik leghűségesebb amerikai kosárlabdázónk akár az ötödik szezonját is megkezdje Szekszárdon. A magyar mag átlagéletkora 20.1 év, ami azt jelenti, hogy hosszú távra is érdemes és kell is velük tervezni. Több saját nevelésű fiatalnak is szeretnénk bizonyítási lehetőséget adni a következő idényben is. Fontos, hogy szekszárdi kötődésű gyerekeket itt tartsunk, miközben nagyon szeretnénk az Euroliga főtáblájára is felkerülni. A kettő együtt igazán komoly kihívásnak ígérkezik.”

 

 

 

 

 

 

 

 

Csapatunk augusztus 11-én kezdi meg a felkészülést a szezonra, a játékosok komoly orvosi vizsgálatokon esnek keresztül, mielőtt belekezdenek a munkába.

Az Atomerőmű KSC Szekszárd kerete a 2021–2022-es szezonra (zárójelben a játékosok posztja):

Studer Ágnes (1), Aaryn Ellenberg (1-2, amerikai), Pop Anamaria (2-1), Zala Friskovec (2-3, szlovén), Gereben Lívia (2-3), Miklós Melinda (2-3), Holcz Rebeka (2-3), Bálint Réka (3-4), Mányoky Réka (3-4), Németh Lili (3-4), Goree Cyesha (4, amerikai-magyar), Nikolina Milics (4-5, bosnyák-szerb), Krnjics Szara (5-4, szerb-magyar), Horváth Dóra (5), Szücs Gréta (4-5)

A stáb: Djokics Zseljko (vezetőedző), Horváth Zsófia (másodedző), Isidora Vaszeljevics (erőnléti edző), Darko Antics (fizioterapeuta), Fekete Krisztián (gyúró), Dr. Vörös Tibor (orvos)

Az előző szezonban nálunk szerepeltek, ám távoztak a csapattól:

Theodoreán Alexandra, Vincze Nikolett, Zele Dorina, Szabó Fanni, Maja Skorics (szerb), Renczes Rebeka

 


Ready to roll

The picture is clear now, our supporters no longer need to listen to gossips and guess about who’s gonna leave or who’s gonna come to Szekszard after our management announced our squad for the next season which represent Atomeromu KSC.

Our team had a sensational season that ended in April with finishing third in the Europe Cup and in the Hungarian Cup as well as capturing silver in the league. The standard is very high but our management wants to raise the bar as always, we learned from out executive Gergo Szabo.

„We had a bit of delay with putting together the squad compared to the previous seasons, but we had many reasons for it. Firstly, the Euroleague qualifiers will be moved to an earlier dates, to 15th and 22nd of September, which rules out the ones who play for WNBA teams and would not join us before October after their holiday. Obviously there are some pleyers who left, but the core of the team remains together. We have been planning to sign a point guard for years now who can play behind or beside Agnes Studer and happily I can tell we found the perfect player for this in 28 years old American Aaryn Ellenberg. She can be a useful combo guard, played in Polkowice last season. We also signed 19 years old Reka Manyoky from Csata, probably the most talented Hungarian of her generation. Surely our most notable move is getting Nikolina Milic from this year’s Spanish Euroleague finalist Salamanca. Hopefully the powerful and skilled center’s style of play and attitude would click with coach Djokic Zeljko’s conception. Apparently we don«t want to give up on our most loyal foreigner, Erica McCall, who would assumingly go under a minor knee operation after she finishes the WNBA season. We are negotiating with her and there is still chance that our beloved center starts her fifth season with us later this year. The average age of our Hungarian players is 20.1 years, which means we want and should count on them on long term and also we would want to give the youth players a chance again, specially for those who came from and raised in Szekszard. Our goal is to finally get to the Euroleague group phase and give the Hungarians a chance which is hard to do at the same time, a tough challenge.”

The team starts the preparation for the season on 11th of August with a medical.

Atomeromu KSC Szekszard’s squad for the 2021–2022 season:
Agnes Studer (position 1), Aaryn Ellenberg (1-2, American), Anamaria Pop (2- 1), Zala Friskovec (2-3, Slovenian), Livia Gereben (2-3), Melinda Miklos (2-3), Rebeka Holcz (2-3), Reka Balint (3-4), Reka Manyoky (3-4), Lili Nemeth (3-4), Cyesha Goree (4, American-Hungarian), Nikolina Milic (4-5, Bosnian-Serbian), Sara Krnjic (5-4, Serbian-Hungarian), Dora Horvath (5), Greta Szucs (4-5)

Coaching staff: Djokic Zeljko (coach), Zsofia Horvath (assistant coach), Isidora Vaseljevic (fitness trainer), Darko Antic (physiotherapist), Krisztian Fekete (masseur), Dr. Tibor Voros (doctor)

Left: Alexandra Theodorean, Nikolett Vincze, Dorina Zele, Fanni Szabo, Maja Skoric (Serbian), Rebeka Renczes