Vasárnap indul Sepsiszentgyörgybe csapatunk, hogy harmadszor is megpróbáljon bekerülni a női Euroliga csoportkörébe. A poreci torna, amelyen az orosz Jenyiszej Krasznojarszkot legyőztük, az olasz Veneziától és a Schiótól kikaptunk, után és a romániai túra előtt vezetőedzőnk, Djokics Zseljko osztotta meg velünk tapasztalatait és a jövőre vonatkozó elképzeléseit.

„Szép helyen, remek körülmények között készülhettünk és játszhattunk európai topcsapatok ellen, sőt, egy hajókiránduláson is részt vettünk, Olaszország felé több tucat delfint láttunk, ez nagy nagy élmény volt – kezdte a horvátországi visszatekintést Djokics. – Az érzés felerősödött bennem, milyen fiatal a csapatunk: Miklós Melinda 17 éves, Zala Friskovec 21 esztendős és már vezér, Mányoky Réka 20 éves. Elégedett vagyok összességében, mert erős ellenfelekkel játszottunk, tanulságos volt a torna, sokat fejlődött és tanult a csapat ebből a három összecsapásból. Ám ott egy másik oldal is, hiszen a bokaműtétje után visszatérő Studer Ágnesnél sokkal több játékpercre számítottunk, az első meccsen 10, aztán 20 percet bírt, végül nem játszott. Valahol kellemetlen, hogy az első számú irányítónk csak ennyit lehetett parketten, no meg az is, hogy Gereben Lívia egyáltalán nem tudott játszani. Sajnos az egészség faktor lett, de annak nagyon örülök, hogy aki ép és egészséges, az bátran és jól játszik. A fő célunk a jövő heti selejtezőben, hogy tudjuk a saját ritmusunkat és a saját szisztémát erőltetni, mert akkor tudunk dominálni még nálunk erősebb együttesek ellen, ezt láthattuk időnként Porecben is. A Kayseri szépen elbújt előlünk, hiszen míg a mi összes meccsünk látható volt, a törökök két felkészülési találkozójáról nem készült felvétel. Horváth Zsófia ragyogó egyéni videókat összerakott a játékosaikról, egyelőre abból készülünk. A Sepsiről vannak felvételek, de velük később foglalkozunk. A legfontosabb az lesz, hogy nagy önbizalommal játsszunk, hinni kell magunkban, mert tehetségesek vagyunk és ha saját taktikánkat érvényesíteni tudjuk, bárkit sikerülhet megverni!

Együttesünk vasárnap délelőtt indul Sepsiszentgyörgybe, ahol 21-én a Kayserivel, 22-én a házigazdával csap össze. A minitorna győztese bejut az Euroligába, a második és harmadik helyezettek az Európa-kupában folytatják.

It is all about self-confidence

Our team travels to Sepsiszentgyorgy on Sunday in the hope of getting into the Euroleague group phase – it is the third time we try to make it happen. After the preseason tournament in Porec, where we beat Russian outfit Enisey Krasnoyarski and lost to Italian giants Schio and Venezia, we caught up with our coach Djokic Zeljko, who talked about the consequences of these last three games and his plans about the newt week.

„The preparation took place in a wonderful place, where we played against three top European teams, moreover we had gone to a boat trip towards Italy on the sea and we had seen a bunch of dolphins. Surely that was something to remember for everybody – Djokic told us. – The feeling, that we are such a young team, were constantly growing inside of me: Melinda Miklos is 17, Zala Friskovec, who has already become a key figure for us, is 21, and Reka Manyoky is 20… All in all, I am satisfied with our performance, we played against teams whom have quality and we learned a lot from these games. But there are issues we have to deal with: Agnes Studer, who is coming back after an ankle operation, played a way less than we planned. Firstly she played ten minutes, then 20 minutes, and had to skip the third match. It is a bit annoying and a bit of a bother as she is our leading playmaker. Also an unpleasant part of our preparation that Livia Gereben, who suffered a sole injury at the Sio Cup, could not play at all. Sadly, we have health-issues, but I am glad that who get into the court plays well and shows real courage. Our main goal in the qualifiers is to play in our own rythm, play the sets we practice and stick to our system that works against better opponents too, that we have seen in Porec. Kayseri is an unknown mistery for us, they played two games so far but somehow none of them were filmed, not like our matches. My assistant coach Zsofia Horvath had put together a brilliant video of their key players, we try to prepare using those clips for now. We have videos from Sepsi’s games but we analyse that later. As I see now, the basics and most important things for our success is to play with confidence. We got to believe in our qualities, and if we can execute, we can beat anybody!”

The team leaves from Szekszard to Sepsiszentgyorgy on Sunday morning and plays firstly against Kayseri on 21th of September, then a day later we meet with the host. The winner of the mini- tournament makes it to the Euroleague group phase, while the second and third team continues in the Eurocup.