Mivel a nemzetközi szövetség kizárta az Euroligából az orosz együtteseket, csapatunk az Európa-kupában küzdhet tovább.

Kedden a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség az ukrajnai háború miatt kizárta Oroszországot a versenyeiről, majd szerdán a FIBA európai végrehajtó bizottsága ülésezett és a női Euroligából mindhárom orosz csapatot (Jekatyerinburg, Dinamo Kurszk, MBA Moszkva) kizárta. Így az Atomerőmű KSC Szekszárd az A-csoport hatodik helyére lépett előre, azaz a búcsú helyett negyeddöntőt játszik a második számú európai sorozatban, az Európa-kupában.

A történtekkel kapcsolatban Szabó Gergő ügyvezetőnk az alábbiakat mondta: „A mai napon értesített minket a FIBA, hogy az Európa-kupa negyeddöntőjében folytathatjuk a szereplésünket. Furcsa érzés ez, nekünk sportembereknek, mert a pályán szeretjük eldönteni ki és hová jut tovább. Szomorú okok miatt kerültünk ebbe a helyzetbe, nem vagyunk boldogok, holnap derül ki, ki lesz az ellenfelünk. Sportszakmai részről most nehéz beszélni, mindent megteszünk a jó szereplés érdekében. Csütörtökön lesz sorsolás, akkor eggyel okosabbak leszünk.”

Csapatunk kapitánya, Bálint Réka eképpen értékelte a történteket.

„Már elég régen eldőlt, hogy nem maradunk versenyben az Európa-kupás helyekért folyó harcban, ami a szezon elején talán reális célkitűzésnek tűnt. Onnantól kezdve, azon kívül, hogy szerettünk volna legalább egy győzelmet szerezni a sorozatban, minden erőnkkel a hazai szereplésre fókuszáltunk. Rendkívül szomorú és elkeserítő, hogy ilyen események zajlanak a világban, nem is lehet teljesen őszintén örülni így a továbbjutásunknak. Azonban ha már így alakult, természetesen nem fogunk feltett kézzel belemenni a párharcba, ahol közel sem lesz egyszerűbb dolgunk, mint az alapszakaszban, mert szerintem a lehetséges ellenfeleink mindegyike Euroliga-szintet képvisel.”