Többször elmondtuk már, hogy az idei szezon minden eddiginél erősebb és kiegyenlítettebb, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy három forduló után már csak két veretlen csapat van: a Sopron Basket és az Atomerőmű KSC Szekszárd.

A hétközi fordulóban remek játékot mutatott be együttesünk, így sikerült viszonylag nagy különbséggel, 85-63-ra legyőzni a PEAC-Pécset. A Miskolc egy rendkívül szoros összecsapáson három ponttal maradt alul a Győrrel szemben, ezért arra számítunk, hogy különösen bizonyítani akarnak majd hazai közönségük előtt. Csapatunk október 13-án vasárnap, 17:30-kor lép majd pályára a miskolci Generali Arénában.

A múlt hétvégi Vasas Akadémia elleni találkozón hüvelykujj sérülést szenvedett klubunk játékosa, Tyaunna Marshall. Sajnos az elvégzett orvosi vizsgálatok törést állapítottak meg Ty-nál, ami miatt a tengerentúli hátvéd-bedobó legalább három-négy hetes kihagyásra kényszerül.

A klubvezetés az amerikai légiós pótlására honfitársát, Cherise Daniel-t szerződtette. A 31 éves, 180 cm magas hátvéd a 2016/2017-es szezonban ezüstérmet szerzett a KSC-vel, ezúttal pedig egy hónapos időszakra érkezik.

Tekintsd meg az ELŐ/JÁTÉK-ot, ahol csapatkapitányunk Theodoreán Alexandra latolgatja az esélyeket: