A tavalyi évhez hasonlóan a KSC utánpótlása idén résztvevője volt a nyíregyházi felkészülési tornának. A Harsányi Mária és Baki Eszter irányította amatőr csapat 2019. augusztus 29-31-e között három mérkőzést játszott.

“Csütörtöktől szombatig Nyíregyházán voltunk NB1 Amatőr tornán azokkal a játékosokkal, akikkel augusztus 1-e óta dolgozom. Ellenfeleink a helyieken kívül a fővárosi BEAC és Török Flóris voltak. Nagyon kemény és jó meccseket játszottunk mindhárom csapat ellen, akiknél szép számmal felnőtt játékosok is voltak. Dicséretet érdemelnek a lányok az egész havi kőkemény munkájukért, a mostani küzdeni tudásukért és a több jó teljesítményért. Egy edzést is tartottunk azoknak, akik kevesebbet játszottak vagy az első meccsen kevésbé jól teljesítettek.
No és péntek este átmentünk megnézni a B33-as válogatott EB meccsét a lengyelek ellen, ahol szurkoltunk a lányoknak, köztük a mi Alinknak. Nagy küzdelemben nyertek, majd a franciákat is verték, így vasárnap elődöntőt játszanak a spanyolok ellen.”

TÖREKVÉS – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 65-73 (21-19, 17-18, 6-16, 21-20)
SZEKSZÁRD: LISZKAI 33/12, HANTI 13/9, Istókovics 9, Haag 8, Németh 6. Csere: Sinka 4, Sámóczi. Edző: Harsányi Mária, Baki Eszter.

“Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, felváltva estek a kosarak, így egy pontos hátránnyal zártuk a játékrészt. A második félidőben aztán Liszkai Rebeka remek, ponterős játékának köszönhetően többször elhúzunk tíz ponttal. A fővárosiak ugyan mindig felzárkóztak öt-hat pontra, de végül nyolc ponttal nyertük ezt a nagyon kemény mérkőzést.
Liszkai Rebeka kiemelkedett a mezőnyből 33/12 pontjával, 3 lepattanóval, 10 szerzett labdájával (dupla-dupla), 6 gólpasszával és 8 kiharcolt faultjával, de a többiek is tették a dolgukat. Csapatként nyertük a mérkőzést.”

ELTE-BEAC ÚJBUDA – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 48-75 (6-18, 7-22, 15-19, 20-16)
SZEKSZÁRD: HAAG 19/3, ISTÓKOVICS 15/3, Liszkai 15/3, NÉMETH 11, Hanti 4. Csere: SINKA 9/3, Horog 2, Bárányos, Sámóczi, Wolf. Edző: Harsányi Mária, Baki Eszter.

“Extra első félidőt játszottunk: remek egész pályás letámadásunkból szerzett labdákkal rendre kosarat értünk el, de felállt védekezés ellen is sok szép megoldást alkalmazva pontokkal fejeztük be támadásainkat, így 13-40-re nyertük ezt a játékrészt. A második félidőben megtorpantunk, pontatlanabbul játszottunk és a védekezésünk sem volt acélos, így noha az egyetemisták faragtak a hátrányukból, a győzelmünk így is magabiztos volt.
A csapat húzóembere ezen a meccsen a 19/3 pontot elérő Haag Panna, aki emellett leszedett 6 lepattanót és kiharcolt 7 faultot. Német Lili 11 pontja mellé leszedett 13 lepattanót (evvel dupla-duplát ért el), de szerzett 6 labdát és kiosztott 4 gólpasszt is. Istókovics Adél 15/3 pontja mellé szintén leszedett 13 lepattanót (dupla-duplát elérve).”

NYÍREGYHÁZI KOSÁRSULI – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 64-82 (13-18, 15-20, 18-18, 18-26)
SZEKSZÁRD: HAAG 28/3, ISTÓKOVICS 14, LISZKAI 14/6, Hanti 12/3, Németh 4. Csere: Sinka 8/6, Sámóczi 2, Bárányos, Horog, Wolf. Edző: Harsányi Mária, Baki Eszter.

“Végig irányítottuk a mérkőzést. Sok hibával játszottunk, nehezen törtük fel a helyiek zónáját, de mindig volt valaki, aki a döntő helyzetekben betalált. Nagyon akartunk és igazi csapatként arattuk ezt a győzelmet. Ezzel nagyon szép kupát és aranyérmet szeretünk.
Ezen a meccsen Haag Panna nyújtott extrát: 28/3 dobott pontja mellé leszedett 5 lepattanót, adott 3 gólpasszt, kiharcolt 11 faultot (dupla-dupla) és volt 2 szerzett labdája. Mellette Liszkai Rebeka is jól teljesített: ő 14/6 pontja mellé leszedett 3 lepattanót, szerzett 8 labdát, kiosztott 6 gólpasszt és kiharcolt 3 faultot. Istókovics Adél 14 pontja mellé leszedett 14 lepattanót (evvel dupla-duplát ért el) és volt 3 blokkolt dobása.”

“Különdíjban részesült két a játékosunk, akik a három meccs alapján kiemelkedő teljesítményt produkáltak: Haag Panna és Liszkai Rebeka. Óriási gratula nekik!”

Harsányi Mária

Képek: Hanti Attila