Szombaton csonka bajnoki fordulót játszott az U12-es KSC, mivel az NKA Pécs fiú A-csapata betegség miatt nem tudott kiállni. Stierné Jankovics Mária lányai így csak a GYKSE Szekszárddal mérkőzött, ahol a fiúk 57-41-es győzelmet arattak.

“A negyedik fordulónk csonkára sikeredett az A-csoportban, mivel a Rátgéber Akadémia fiai betegség miatt nem tudtak megjelenni szombaton. Nyilván ezt a mérkőzést még valamikor pótolni kell. Ezúttal a GYKSE Szekszárd vállalta a rendezést, így a Zrínyi utcai csarnokban játszottunk. Közel két hónapja, 2021. december 4-én volt az utolsó bajnoki mérkőzésünk, így a lányok a szokásosnál jobban izgultak már a mérkőzés előtt. Az első félidőben mindkét ötösünk nagyon bátortalanul, önbizalom nélkül és sok hibával kosárlabdázott.”

GYKSE SZEKSZÁRD/A – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 57-41 (19-10, 10-6, 16-11, 7-10 – 5-4)
Szekszárd: SZABÓ 13, POZSONYI 12, Pomsár 7, Makovics 4, Tam 3, Bartos 1, Kitanics 1, Beke, Farner, Tamási. Edző: Stierné Jankovics Mária.

“Sajnos a betegségek és a karanténok nagyban nehezítették a mi felkészülésünket is, aztán még síelős program miatt is távol maradtak ketten, így pontosan tíz játékosom állt készen a mérkőzésre. A fiúk legeredményesebb játékosát sajnos sehogy sem sikerült tartanunk, csak ő egyedül 16 pontot süllyesztett el a gyűrűnkbe. A harmadik negyedben Szabó Dorka egyszer-egyszer sikeresen blokkolta, hiszen lányaink magassági fölényben voltak. Sajnos nagyon sok helyzet kimaradt, volt hogy háromszor-négyszer is visszatettük a lepattanót, de mégsem sikerült bedobni. A második és negyedik negyedben védekezésben koncentráltabbak voltunk, így itt kevesebb pontot kaptunk. Pozsonyi Kíra ponterős támadójátékának köszönhetően az utolsó játékrészt sikerült is megnyernünk.
A negyedik fordulóval majd lezárul az alapszakasz, és együttesünk legjobb régiós lánycsapatként a felsőházban folytathatja a pontgyűjtést. Hajrá KSC, hajrá lányok! Irány a Jamboree!”

Stierné Jankovics Mária