A Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség idén is megrendezi a Nagyok Kupája megyebajnokságot. Az A-csoportban az U14-es KSC nagyarányú Baja elleni győzelemmel hangolt a hétvégi két napos bajnoki fordulóra.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD A – BAJAI NKK 101-30 (18-12, 30-9, 20-5, 33-4)
SZEKSZÁRD: NYÁRI 24/3, Léhmann 6, Csapó 5, KOLLÁR 4, Horváth 2. Csere: HENCSIK 26, RÁCZ 18, PÁL 10, Kófiás 4, Schiefer 2, Pozsonyi, Szabó. Edző: Harsányi Mária.

“Csütörtökön a Baja ellen játszottuk a Nagyok Kupája hatodik mérkőzését. A találkozó a Főiskolán, 16:30-as kezdéssel került megrendezésre. A bajnokság első köréből ez volt az utolsó forduló. Nagyon rosszul, gyengén kezdtük a mérkőzést, az első negyedben végig kínlódtunk, és hibát-hibára halmoztunk. A második játékrésztől szigorítottunk a védekezésünkön, a letámadásunkból sok labdát szerezve sorra leindítottuk a vendégeket, és végül 48-20-al zártuk az első félidőt. A szünet után is folytattuk az agresszív védekezésünket, kevés kosarat engedtünk ellenfelünknek, támadásban pedig szép megoldásokat láthattam. Mindenki sok lehetőséget kapott, volt, aki élt vele, és volt, aki kevésbé. Végül magabiztos győzelmet arattunk a több játékosát nélkülöző Baja ellen.
A mérkőzés jó játéklehetőség volt a szombat-vasárnapi serdülő forduló előtt, ahol a Szolnokot, az Óbudai Kaszásokat és a DVTK B-csapatát fogadjuk.”

Harsányi Mária

Kép: Hencsik László