Csütörtökön a Városmajorban játssza a 2018-as év utolsó mérkőzését az Atomerőmű KSC Szekszárd. Az NB1 A-csoportos bajnokság 11. fordulójának MTK-Budapest elleni találkozója 18 órakor kezdődik.

Küzdelmes mérkőzést játszott vasárnap az Atomerőmű KSC Szekszárd a Cegléd ellen. A tíz pontos győzelemmel záruló összecsapás első félidejében a tabella második felében álló vendégek még jól tartották magukat (a nagyszünetben 43-41 volt az állás), de a KSC a harmadik negyedben egy 12-4-es futással ellépett ellenfelétől és előnyét megőrizve végül behúzta a találkozót.
Djokics Zseljko csapatát ezúttal is a Bishop-Eldebrink-McCall trió húzta: az ausztrál 26 pontot, 10 lepattanót, 4 gólpasszt és 9 kiharcolt faultot, a svéd 21 pontot, 4 lepattanót és 3 gólpasszt, az amerikai pedig 12 pontot, 4 lepattanót, 3 gólpasszt és 3 dobásblokkolást gyűjtött. Rajtuk kívül Studer Ágnes jutott még tíz pont fölé, ő a 13 pontja mellé 4 gólpasszt jegyzett.

A soron következő MTK elleni találkozón a cél újra a győzelem lesz, hiszen a lányok jó szériával szeretnék zárni a téli szünet előtti időszakot. Ebben a szekszárdi szurkolók ismét sokat segíthetnek, hiszen a hétközi időpont ellenére remélhetőleg sokan elutaznak majd a fővárosba, hogy a helyszínen szurkoljanak Gereben Líviáéknak.

Az MTK-Budapest a nyári szünetben hat játékost veszített el: Adamecz Lilla és Horváth Bernadett a Csatát választotta, Zólyomi Karina Tatabányára igazolt, és nincs már a fővárosiak játékoskeretében a horvát Adrijana Cvitkovic, valamint Pál Szandra és Székely-Horváth Zsuzsanna sem. Új érkező Bernáth Réka (Csata), Czirják Noémi (Szigetszentmiklós), Pusztai Sára (BEAC), Schirohy Szonja (Vasas), Süle Krisztina (BEAC), továbbá a szülés után újra játékra jelentkező Baksa Bettina és a külföldről hazatérő Hegedűs Janka. A tavalyi csapatból mindössze Gróf Tímea, Koch Dóra, Szabó Flóra, Szeitl Vanessza és Wéber Fruzsina maradt.

A Nagy Dorottya irányította városmajoriak a honi bajnokság egyetlen kizárólag magyar játékosokkal felálló csapataként jelenleg a tabella végén állnak 1 győzelemmel és 9 vereséggel. Egyetlen sikerüket hazai pályán a PINKK ellen jegyezték.
Az egyéni statisztikák alapján Szabó (12,2 pont; 5,4 lepattanó), Süle (11,9 pont; 4,0 lepattanó), Hegedűs (9,1 pont; 6,2 lepattanó), Czirják (6,9 pont; 5,6 gólpassz) és Wéber (6,8 pont; 4,2 lepattanó) dicsérhető a leginkább.
AZ MTK legutóbb szintén vasárnap lépett pályára, ekkor a DVTK otthonában 94-57-es vereséget szenvedtek. A vendégektől Hegedűs (15/3), Szabó (12) és Czirják (10/3) nyújtott két számjegyű dobóteljesítményt.

Az MTK-KSC találkozó (vezeti: Minár László, Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám) csütörtökön 18 órakor kezdődik a városmajori MTK Kosárlabda Csarnokban. Videós kollégánk jóvoltából a mérkőzést a mindiGO Sport élőben közvetíti.
Az NB1 A-csoportos bajnokság 11. fordulójából a ZTE-Sopron (72-95) összecsapást már októberben lejátszották, míg a DVTK-CEKK (18:30) találkozót szintén csütörtökön, a Győr-PINKK (17:00), a Vasas-BEAC (18:00) és a PEAC-Csata (18:00) mérkőzéseket pedig szombaton rendezik.

Videó: Papp Máté