A Harsányi Mária és Szabóné Kovács Andrea vezette U14-es KSC – a hétvégi bajnoki fordulóra készülve – szerdán a PTE-KPVK tornatermében felkészülési mérkőzésen fogadta a GYKSE Szekszárd serdülő fiú csapatát.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – ATOMERŐMŰ GYKSE 95-69 (23-17, 24-24, 12-15, 30-5, 6-8)
SZEKSZÁRD: HENCSIK 19, CSAPÓ 13, Szabó 9, VARGA 6, Schiefer 3/3. Csere: POMSÁR 18, Kollár 12, KÓFIÁS 11, Horváth 2, Ogunson-Bonnyai 2, Kovács, Makovics, Pozsonyi, Rácz. Edző: Harsányi Mária, Szabóné Kovács Andrea.

“Szerdán 16 órától edzőmérkőzést játszottunk a GYKSE U14-es fiú csapata ellen, készülve a hétvégi serdülő tornánkra. Köszönjük a fiúknak, hogy segítettek nekünk a felkészülésben. Nagyon fizikális meccset játszottunk, három negyedben teljesen egyenrangú ellenfeleink voltak. Sokat hibáztunk mind védekezésben, mind pedig támadásban, rossz döntéseink voltak, amiket a fiúk kegyetlenül kihasználtak. Az utolsó játékrésznek 58-56-os vezetéssel vágtunk bele, amit állóképességünknek köszönhetően 30-5 arányban megnyertünk. Jobban védekeztünk, labdákat szereztünk, és jó százalékkal dobtunk, így magabiztos győzelmet arattunk. A végén öt perc ráadást is játszottunk, hogy mind a tizennégy játékosomnak tudjak játéklehetőséget adni.
Hibáinkon javítani kell, hogy a hétvégén eredményesek legyünk. A két napos tornát Budapesten, Pasaréten játsszuk a Csata B-, a Vasas Akadémia A- és a DVTK Akadémia A-csapata ellen.”

Harsányi Mária

Kép: Hencsik László