A Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség idén is megrendezi a Nagyok Kupája megyebajnokságot. Az A-csoportban a Harsányi Mária és Szabóné Kovács Andrea vezette U14-es KSC az ASE-GYKSE ellen nagyarányú győzelemmel kezdte meg a versenysorozatot.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD/A – ASE-GYKSE 117-28 (34-2, 24-9, 32-2, 27-15)
SZEKSZÁRD: SZABÓ 32, CSAPÓ 12, Kollár 8, Ogunson-Bonnyai 6, Varga 4. Csere: KÓFIÁS 25, POMSÁR 14, Horváth 6, Kovács 4, Pozsonyi 4, Schiefer 2, Makovics. Edző: Harsányi Mária, Szabóné Kovács Andrea.

“Csütörtökön 15:30-kor játszottuk az első mérkőzésünket a Nagyok Kupájában, az ellenfél az ASE-GYKSE volt. A csapat húzóemberét, Hencsik Adrit pihentettem, mivel ő a kadett korosztályban is elég sok játéklehetőséget kap. Mindkét félidőt bontott ötössel játszottuk végig, így mindenkinek volt lehetősége bizonyítani, gyakorolni a támadás- és védekezésbeli szisztémáinkat. Volt aki élt a lehetőséggel, volt aki kevésbé. Sok szép dolgot láttam a mérkőzésen, de van miben még előre lépnünk. Magabiztos győzelmet arattunk a fiúk ellen. Szombaton Budapesten a másik csoportot vezető, veretlen Csata DSE-vel játszunk edzőmeccset.”

Harsányi Mária

Kép: Hencsik László