Klubunk amerikai centert/magasbedobót igazolt a következő szezonra: a 196 centiméter magas, rutinos játékos a középiskolában még hátvédként kosárlabdázott.

Rengeteg országban, számos csapatnál megfordultál profi karriered során – mi hozott Magyarországra?

Imádok utazni és különböző kultúrákat megismerni, mellette persze jó bajnokságokban játszani! A magyar pontvadászat remek, az egyik legerősebb Európában, így aztán nagyon örültem, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy ott játsszak.

Mit tudsz új klubodról?

Emlékszem, hogy nagyon sok meccsét láttam a csapatnak az Euroligában és az Európa-kupában, és ha jól emlékszem, az elmúlt években rendre az első ötben végzett a bajnokságban is.

Ismersz valakit, játszottál a jelenlegi keretből bárkivel, vagy esetleg ez egy ugrás az ismeretlenbe?

Csak nemrég tudtam meg, hogy az előző együttesem edzője, az ausztrál Natalie Hurst  Djokics Zseljko vezetőedző irányítása alatt játszott még pár éve Pécsen. Ez amolyan milyen kicsi a világ pillanat volt! Újonc leszek Magyarországon, de követem az élvonalbeli kosárlabdát mindenhol, szóval nem lesz annyira ismeretlen számomra a liga.

Magasbedobóként és centerként játszottál már karriered során – melyiket kedveled jobban?

Őszintén mondom, nem szeretem ezeket a szigorú megkötéseket, főleg mert középiskolás koromban még hátvédet játszottam. Szeretem ha kinyitjuk a pályát, széthúzzuk a védekezést és kihasználhatom a képességeimet, hogy jól olvasom a játékot, az elzárásokat, s középtávoli mozgásokat lehet alkalmazni vagy egy az egyezni. Abban a pozícióban szeretek játszani, amit a védelem nem tud hatástalanítani.

Mit vársz az előttünk álló szezontól?

Hogy a Szekszárd ugyanolyan magas szinten játsszon, mint az előző években, nyerjünk sok meccset, folytassuk együtt a jó szereplést és közben érezzük jól magunkat!

Jacinta Monroe happily joins KSC

Our new center/power forward is 196 centimeters tall and played as a guard in high school.

You have played all around the world in many teams – what brought you to Hungary?

I love to travel and experience different cultures, as well as play in the best leagues! Hungary is one of the top women’s leagues in Europe so I was excited to have the opportunity to play here.

What do you know about Szekszard?

I always remember watching KSC play in the Euroleague and in the Eurocup, and as far as I can recall the team were usually in the top 4-5 teams in the Hungarian league.

Do you have any kind of connection, relation to our club or anybody from Szekszard or it is a jump into the unknown for you?

I recently became aware that my coach from last year at Adelaide, Natalie Hurst played for PEAC under coach Djokic Zeljko a few years ago, so that was a „Wow, it’s a small world” moment! I will be new to the league but I watch and keep up with a lot of basketball, so it won’t be too unknown.

You have played as a power forward and also as a center – which do you prefer?

I honestly don’t like to subscribe to a particular position, as I played as a guard in high school. I like to stretch the floor and take advantage of my ability to read and react to screens, move around the court, work my midrange, and play in the post. I like to play whatever position the defense cannot contain.

What are your expectations for the upcoming season?

This season, I expect to maintain the tradition of excellence that Szekszard has upheld for the last years. I’m hoping to have fun and win a lot!