A Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség idén is megrendezi a Nagyok Kupája megyebajnokságot. A B-csoportban a Stierné Jankovics Mária vezette U12-es KSC csütörtök délután – egy nappal az előző mérkőzés után – Tamásiban vendégszerepelt.

“U12-es csapatunkkal az idei évben is beneveztünk a Tolna megyei Kosárlabda Szövetség által meghirdetett serdülő bajnokságra, a Nagyok Kupájára. Bizony itt előfordul, hogy egy-két évvel idősebb játékosokkal kerülünk össze és ellenük kell játszani. Mégis örülünk a lehetőségnek, hogy az országos bajnokság mellett máshol is kipróbálhatjuk magunkat.
Az első fordulót halasztanunk kellett, mert lányaink karanténba kerültek és nem tudtunk kiállni. Így minden hétre két mérkőzés jut, most ráadásul egymást követő napokra.”

TAMÁSI DÁMOK – KSC SZEKSZÁRD/B 73-54 (21-15, 18-17, 22-6, 12-16)
Szekszárd: HENCSIK 27, Kollár 6, Mester 6, Pál 6, Kófiás 5, Csapó 2, Varga 2, Gál, Horváth, Pusztai, Szabó, Tesinszki. Edző: Stierné Jankovics Mária.

“A többségében serdülő korú fiúkból álló vegyes csapat nagyobb kihívások elé állított bennünket, de az első negyed nyolcadik percében még így is pariban voltunk velük (13-13). Ezután elfáradtunk és két perc alatt 8 pontot kaptunk. Ugyanez megismétlődött a második negyedben is. A fiúk legjobb ötösével nem bírtak a kislányok, nagy volt a méretbeli különbség.
Egymás után két nap húzós mérkőzést játszottunk, nagyon jól küzdöttünk a nehéz ellenfelekkel. Gratulálunk a győzelmükhöz! Mi pedig várjuk a hétvégi országos bajnokságot, ahol az A-csoportban a régió két legerősebb fiú csapatát fogadjuk vasárnap.”

Stierné Jankovics Mária