A Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség idén is megrendezi a Nagyok Kupája megyebajnokságot. A B-csoportban a Stierné Jankovics Mária irányította U12-es KSC hétfőn szoros csatában egy pontos győzelmet aratott az ASE ellen.

ATOMERŐMŰ SE – KSC SZEKSZÁRD B 49-50 (17-9, 4-23, 15-12, 13-6)
Szekszárd: Nyári 20/3, Léhmann 9, Császár 6, Vörös 6, Pál 4, Mester 2, Wigand 2, Szerémi 1, Rácz, Horváth, Major, Zaják. Edző: Stierné Jankovics Mária.

“Az előző, U12-es körülmények között, Bonyhád ellen lejátszott mérkőzés után Pakson szembesültünk azzal, hogy tulajdonképpen serdülő bajnokságba neveztünk. Itt mások a védekezési szabályok, elzárással is találkozhatunk, sőt 6-os labdával játszunk.
Végig bontott ötösökkel szerepeltünk, míg ellenfelünk a második félidőre “összeállt”. Kezdő ötösünk az 5. perc után tudott eredményesebb lenni azzal, hogy felbátorodva támadta a kosarat (12-1-ről 17-9-re szépített). A második játékrészben parádés védekezést, sok labdaszerzést és okos labdameneteket láthattunk: 4-23-as negyedet produkálva tizenegy pontos előnnyel zártuk az első félidőt. A harmadik negyedet is ők játszották és szépen tartották magukat a magas szerkezetű paksi csapat ellen. A negyedik játékrészben a 39. percnél, 42-50-es állásnál a másik csapatunk elbizonytalanodott, négy-öt labdát is eladtunk és egy perc alatt, amiből hét pontot kaptunk. Végül aztán egy pontos győzelemnek örülhettünk ezen a nagyon izgalmas mérkőzésen.
Gratulálok a csapatomnak, mert küzdésből jelesre vizsgáztak. Nyári Döníz, Léhmann Kinga és Császár Luca külön is dicséretet érdemel.”

Stierné Jankovics Mária