Teljes kerettel kezdte meg a munkát a 2023–2024-es szezonra együttesünk, amelynek ügyvezetője, Szabó Gergő adott helyzetjelentést.

Gyorsan eltelt a nyár, így hétfőn újra a teljes felnőtt keret játékosaival népesült be sportcsarnokunk. Szabó Gergő, klubunk ügyvezetője rengeteg tennivalója mellett is szorított időt arra, hogy pár mondatban helyzetjelentést adjon a csapatról.

„A héten már teljes létszámban kezdtük meg a felkészülést. Mindenki megérkezett és mindenki egészséges, túl vannak a játékosok az orvosi vizsgálatokon is. Mondhatjuk, hogy egy szinte teljesen új csapatról beszélünk. Itt nem csak arra gondolok, hogy hat új játékos érkezett az előző idénybeli kerethez képest, hanem például elég csak az irányító posztra gondolni, amelyen tíz év után történt változás Studer Ágica távozásával. Ám ha a magasposztokat vesszük, akkor ott is hasonló a helyzet: Szara Krnjics maradt egyedül hírmondónak. Így hát lesz bőven munkája a szakmai stábnak. Pár edzést végignéztem, jó volt látni a tréningeket, az elszántságot. Djokics Zseljko úgy, olyan elánnal vetette bele magát a munkába, mint amikor hét éve Szekszárdra érkezett, s a lányokon is érzem a motivációt. Ez az a hozzáállás, amivel elérhetjük céljainkat.”

A 2023-as nyári felkészülési program
Augusztus 26., szombat, 14.00: Atomerőmű KSC Szekszárd–BKG-PRIMA Natura Szigetszentmiklós
Szeptember 2., szombat: NKA Universitas PEAC–Atomerőmű KSC Szekszárd
Szeptember 6., szerda, 18.00: Akson Ilirija (szlovén)–Atomerőmű KSC Szekszárd, Porec
Szeptember 8., péntek, 17.30: WBC Jenyiszej (orosz)–Atomerőmű KSC Szekszárd, Porec
Szeptember 10., vasárnap, 11.00: WBC Jenyiszej (orosz)–Atomerőmű KSC Szekszárd, Porec
Szeptember 15., péntek: Atomerőmű KSC Szekszárd–Vasas Akadémia (Sió Kupa, elődöntő)
Szeptember 17., vasárnap: Atomerőmű KSC Szekszárd–Serco Uni Győr/NKA Universitas PEAC (Sió Kupa, helyosztó)

Gergo Szabo: we have an almost totally new and motivated team

Our team has started the preparation for the 2023–2024 campaign with a full roster as our director, Gergo Szabo informed us on what is going on with the group.

The summer passed quickly, so on Monday our sports hall was again filled with players from the senior team. Gergo Szabo, our managing director took the time to give a status report about the team in a few sentences.

“We have already started preparations with a full squad this week. Everyone had arrived and everyone is healthy, the players have also passed medical examinations. You could say that we are talking about an almost completely new team. I don’t just mean the arrival of six new players compared to last season’s squad, but also the playmaker position, which changed after ten years with the departure of Agica Studer.

But if we take a look at the post-playeers, the situation is similar there: Sara Krnjic is the only one left as a center. So there will be plenty of work for the staff. I watched a couple of practice sessions, it was good to see the trainings and determination. Djokic Zeljko threw himself into work with the same attitude as when he arrived in Szekszard seven years ago, and I can feel the girl«s motivation as well. That’s the attitude we have to have to achieve our goals.”

Preparation schedule for the pre-season
August 26., Saturday, 14.00: Atomerőmű KSC Szekszárd–BKG-PRIMA Natura Szigetszentmiklós
September 2., Saturday: NKA Universitas PEAC–Atomerőmű KSC Szekszárd
September 6., Wednesday, 18.00: Akson Ilirija (szlovén)–Atomerőmű KSC Szekszárd
September 8., Friday, 17.30: WBC Jenyiszej (orosz)–Atomerőmű KSC Szekszárd
September 10., Sunday, 11.00: WBC Jenyiszej (orosz)–Atomerőmű KSC Szekszárd
September 15., Friday: Atomerőmű KSC Szekszárd–Vasas Akadémia (Sió Kupa, semifinal)
September 17., Sunday: Atomerőmű KSC Szekszárd–Serco Uni Győr/NKA Universitas PEAC (Sió Kupa, final or 3rd place match)