A KSC U14-es csapata szombaton egész napos programon vett részt, melyben jótékonysági futás, bajai edzőmeccs és közös halászlevezés is szerepelt.

“Szombat délelőtt az V. Esőmanók Esőmenők jótékonysági futáson vettünk részt, melyet a Tolna Megyei Autistákért Egyesület szervezett. Az egy, öt és tizenegy kilométeres távokat teljesítőket éremmel díjazták, sok más apróság mellett. Az autizmus világnapja alkalmából több százan indultak a futáson és a kerékpározáson, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal együtt élők számára. Csapatunkból tízen az egy kilométeresen indultak, mert rájuk délután még meccs várt, négyen pedig az öt kilométeres futáson szerepeltek.
Délután Bajára utaztunk, hogy edzőmeccset játszunk a hazai csapattal. A mérkőzésen mindkét oldalon erősen megfiatalított gárdák voltak, játéklehetőséget biztosítva azoknak, akik az országos serdülő bajnokságban kevesebbet, vagy egyáltalán nem szerepelnek.
A 44-79 arányban megnyert meccsünk után csapatunk bajai tagja, Piukovits Dorka és családja láttak minket vendégül. Gyönyörű, tágas udvarukon megterítve bajai halászlé, palacsinta, pogácsa és teletabi-keksz várt minket. A lakoma végeztével a gyerekek a kutyusokkal játszottak, a szomszéd lovakat és kakasokat, tyúkokat megnézték, majd a közeli fagyizóban kötöttek ki. A felnőtteknek a lemenő nap melegében sütkérezve, kellemeset beszélgetve telt el a délután. Itt is szeretném megköszönni a csapat nevében a meghívást Dorka szüleinek! Nagyon élvezetes és tartalmas napot töltöttünk el!”

BAJAI NKK – KSC SZEKSZÁRD 44-79 (10-22, 3-16, 11-20, 8-15, 12-6)
SZEKSZÁRD: CSÁKVÁRI 13, LÁBAS 12, BAKA 10, Piukovits 4, Berekali 3. Csere: Szücs 9, Subotic 8, Lovasi 6, Sebestyén 6, László 5, Doszpod 3, Vörös. Edző: Baki Sándor.

“Négy negyeden keresztül, bontott ötösökben is tudtuk tartani a kemény védekezésünket. A legtöbb kosarat a támadólepattanókból kaptuk be. Sokszor dobásig sem jutott az ellenfél, mert megszereztük a labdát mezőnyben vagy lejárt a támadóidő. Támadásainkat rendre kosarakkal fejeztük be, gyorsindításokból és felállt védelem ellen is pontokat szereztünk. A 15 eladott labdánk sok, a 20-ból 7 bedobott büntetőnk kevés. Szép védekezéseinket pedig gyakran rontottuk el buta faultokkal dobás közben és a lepattanókat is gyengén szedegettük. Gratulálok a csapatoknak!”

Baki Sándor

Videó: Papp Máté