Az U18-as KSC kedd délután Pécsett lépett pályára. Harsányi Máriáék idén másodszor állhattak ki teljes csapattal, és sima, huszonegy pontos idegenbeli győzelmet arattak az NKA Pécs ellen.

NKA PÉCS – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 63-84 (19-28, 10-17, 21-23, 13-16)
SZEKSZÁRD: MIKLÓS 29, HORVÁTH 15, Renczes 13, Holcz 5/3, Németh 4. Csere: ISTÓKOVICS 18, Andi, Haag, Sámóczi. Edző: Harsányi Mária.

Statisztika

“Ma játszottuk a hetedik meccsünket az alapszakaszban, ezúttal Pécsett, az Akadémia ellen. Másodszor álltunk ki a teljes U18-as csapatunkkal, most mindenki a rendelkezésemre állt. Remekül kezdtük a mérkőzést, végig vezetve 19-28-ra zártunk az első negyedet. A második játékrészben tovább növeltük előnyünket, elsősorban Miklós Melinda remek védő- és támadójátékának köszönhetően, aki jól kikapcsolta válogatott társát, Habling Larát, és szórta a kosarakat. A félidőben 29-45-ös vezetéssel tértünk az öltözőbe. A második félidő szorosabbra sikeredett, főleg a védekezési hibák miatt nem tudtunk jobban elhúzni. Sok (9) triplát kaptunk, mi pedig nem tudtunk kintről betalálni (1/10), de ezeket a negyedeket is nyertük. No és a játékvezetői ítéletek is borzolták a kedélyeket, Németh Lilit tizenhárom perc játék után két sportszerűtlen faulttal kiállították. Mindenki, aki játéklehetőséget kapott, küzdött, harcolt, és végig irányítva mérkőzést, közepes teljesítménnyel is magabiztos és fontos győzelmet arattunk. Brávó lányok! Pénteken lesz itthon a Főiskolán a visszavágó!
A mérkőzés legjobbja Miklós Melinda volt, aki 29 pontja mellé leszedett 5 lepattanót, kiharcolt 11 faultot (dupla-dupla), szerzett 8 labdát, volt 3 gólpassza, így összesen 37 IBM pontot gyűjtött. Rajta kívül Istókovics Adél és Horváth Dóri teljesített remekül. Előbbi 18 szerzett pontja mellé leszedett 11 labdát (ez is dupla-dupla) és volt 1 blokkolt dobása (31 IBM), utóbbi pedig 15 pontja mellé leszedett 12 lepattanót (szintén dupla-dupla) (16 IBM). Minden játékosomat dícséret illeti, nagyot küzdve tettek hozzá a győzelemhez!”

Harsányi Mária

Képek: NKA Pécs